• Közösségek Háza
  • Színház
  • Közkincs
  • Hírek
  • Rendezvények
  • Történet
    • Kodály örökség
    • Tóth Ferenc
    • Történetek a muzsikáról 1-9.
  • Fotógaléria
  • Alapítvány
  • English
  • Deutsch
  • Közösségek Háza
  • Színház
  • Közkincs

Archívum

  • Föltámadt fesztivál

    2017.09.05. Amikor 1972-ben, az országban talán elsőként gyermekkórus fesztivált rendeztek Komlón, bizonyára nem tudták, lesz-e folytatás. Később rendszeressé és – a szigorú zsűrizés miatt is – híressé vált ez a találkozó, így 2013-ban talán senki nem gondolta, hogy négy évet kell várni a következő találkozóra. Már-már úgy tűnt, hogy nem is sikerül újra megszervezni a fesztivált, ám Polics József polgármester és dr. Udvardy György püspök úr gondoltak egy merészet, és Tóth Feri bácsival illetve Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úr védnökségével újra életre keltették a fesztivált. Ehhez azonban kellett egy új szervezőgárda is. A fesztivál művészeti vezetőjének dr. Lakner Tamást kérték fel, aki óriási lendülettel látott munkához. Segítségére voltak a Közösségek Háza munkatársai Horváth Éva fesztivál-titkár asszony vezetésével, valamint Krausz Bernadett, a Kodály Zoltán Gyermekkórus Alapítvány kuratóriumi titkára. Támogatást kaptak az EMMI-től és az MMA-tól is. A fiatal csapat fiatalos, XXI. századi lendülettel és képzelettel látott munkához, így jöhetett létre újra, egy nagyon színvonalas, pörgő, sok programmal színesített gyermekkórus találkozó.
  • Komló, a Gyermekkórus Fesztivál városa

    2017.04.03.
  • Felhívás

    2016.05.18. XXI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Komló, 2017. június 23-25. MEGHÍVÓ Komló városa szeretettel meghívja Európa kórusait a XXI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválra Komló, 2017. június 23-25. ÉNEKELJÜNK – JÁTSSZUNK – MOZDULJUNK EGYÜTT
  • Kodály Zoltán Gyermekkórus, Komló

    2016.04.25.
  • Kodály Zoltán

    2016.01.15. Mester, módszer, muzsika...
  • 1 % támogatás

    2014.04.01. Kérjük, ha segíteni szeretné a Gyermekkórus Fesztivált, vagy egyetért Alapítványunk céljaival, támogassa adója 1 %-val szervezetünket. RENDELKEZŐ NYILATKOZAT (*.doc)
  • A XX. Fesztivál díjazottjai

    2013.07.11. KÉPEK A FESZTIVÁLRÓL: A KÉPTÁRBAN... A FESZTIVÁLON RÉSZT VEVŐ KÓRUSOK ÉS DÍJAIK:
  • Video 2013.

    2013.07.11. A 2013-as Kórusfesztivál videója
  • ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

    2013.06.20. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS/LIVE VIDEO A XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál eseményeit, műsorait a Hegyhát Média Kft. közvetíti.
  • A Kórusfesztivál támogatókat keres

    2013.02.20. Kérjük segítse a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál sikeres lebonyolítását szíves felajánlásával, vagy adója 1 %-ával. Számlaszám: 11731063-20112770-00000000 Adószám: 18303528-1-02
  • A fesztiválon résztvevő kórusok

    2013.02.19.
  • A fesztivál programja

    2013.02.14.
  • Támogatók, díszvendégek, zsűri

    2013.02.13.
  • XX. Kodály Zoltán Gyermekkórus Fesztivál

    2012.07.10. MEGHÍVÓ Komló városa szeretettel meghívja Európa kórusait a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválra Komló, 2013. június 21-23.
  • Találkozók és fesztiválok...

    2012.02.20. A komlói kórustalálkozók története 1972-ben kezdődött. 2010-ben volt a XIX. fesztivál. Száznál is több külföldi és magyar gyermekkórus találkozott itt, több tízezer ember őrzi ezeknek élményeit. A fesztiválok és találkozók története vigigkövethető az Archívumban és a Képtárban.
  • A Képviselő testület a fesztiválról

    2012.02.03. "Határozat született a 2012-ben esedékes XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál egy évvel későbbi megrendezéséről. Az indoklás szerint mind anyagi,mind szakmai szempontokat figyelembe véve,2013-ban a hazai és nemzetközi tendenciákhoz jobban igazodó kórustalálkozó megtartására nyílik lehetőség."  (Komlói Újság)
  • A XIX. Fesztivál díjazottjai

    2010.06.20. FOTÓK A FESZTIVÁLRÓL: ITT  A FESZTIVÁLON RÉSZT VEVŐ KÓRUSOK ÉS DÍJAIK:
  • Video 2010.

    2010.06.20.
  • XIX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál

    2010.06.18.
  • Video 2008.

    2008.06.20.
  • XVIII. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál

    2008.05.01.
  • XVII. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    2005.02.07. 2005. JÚNIUS 17 - 19. KOMLÓ VÁROS RENDEZÉSÉBEN      
  • Video 2005.

    2005.02.07.
  • XVI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    2003.02.06. 2003. JÚNIUS 20 - 22. KOMLÓ VÁROS RENDEZÉSÉBEN
  • XV. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    2001.02.06.
  • XIV. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    1999.02.06. Komló, 1999. június 18 - 22.
  • XIII. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    1997.06.13.
  • XII. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    1995.06.16.
  • XI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    1993.06.18.
  • X. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    1991.06.14. KOMLÓ VÁROS RENDEZÉSÉBEN
  • IX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermek Kórusfesztivál

    1989.06.09.
  • VIII. Nemzetközi Kodály Zoltán Gyermekkórus-találkozó

    1987.06.12. Komló, 1987. június 12., 13., 14.
  • VII. Nemzetközi Kodály Zoltán Gyermekkórus-találkozó

    1985.06.14. Komló, 1985. június 14., 15., 16. a Művelődési Minisztérium, a Kórusok Országos Tanácsa és Baranya megyei Szervezete, az Országos Pedagógiai Intézet, a Baranya megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya, a Baranya megyei Úttörőelnökség, Komlóváros Tanácsa V. B. Művelődésügyi Osztálya, a Komlói városi Úttörőelnökség, Komlóváros Művelődési Központja rendezésében
  • VI. Nemzetközi Kodály Zoltán Gyermekkórus-találkozó

    1983.06.10. Június 10., 11., 12.
  • V. Nemzetközi Kodály Zoltán Gyermekkórus-találkozó

    1981.06.12. Június 12., 13., 14.
  • IV. Kodály Zoltán Gyermekkórus-találkozó

    1978.06.02. PROGRAMJA:
  • III. Gyermekkórus találkozó

    1976.06.01.
  • II. Gyermekkórus találkozó

    1974.06.07.
  • I. Gyermekkórus találkozó

    1972.06.02.

© 2018 Közösségek Háza

Archívum   |   Korábbi események   |   Adatvédelmi szabályzat