2003.02.06.

2003. JÚNIUS 20 - 22.

KOMLÓ VÁROS RENDEZÉSÉBEN

KÖSZÖNTŐ

Komló város lakossága nevében örömmel és vendéglátó szeretettel köszöntjük a XVI. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál résztvevőit. Köszöntjük azokat, akiket a nagy mester, Kodály Zoltán tisztelete vagy az ő útmutatásai alapján a magas színvonalra jutott kórusmuzsika élvezetének reménye vonzott városunkba.
Komló, az előző fesztivál évében ünnepelte várossá nyilvánításának 50. évfordulóját. A fél évszázad alatt felnőtt generációi a munka szépsége mellett az emberi kultúra, így a művészet értékeit is megbecsülik, ápolják. Különösen szép hagyománya van városunkban a zenének, a kórusmuzsikának. A hagyomány tisztelete, ápolása sarkallt bennünket arra, hogy a gyermekkórus fesztivált immár tizenhatodik alkalommal megrendezzük.
A találkozó alapeszméje visszatérő: az egyes népek népdalainak, továbbá a kortárs kórusművészetének megismerése, Kodály műveinek népszerűsítése, a népek barátságának ápolása Bartók és Kodály gondolatai  alapján.
Városunk, de megyénk és hazánk kulturális életének is egyik jelentős hírvivője az 1972. óta kétévente megrendezendő kórustalálkozó. A rendezvényeken eddig a legjobb magyar kórusok mellett 23 országból, - hazánkkal együtt  123 kórus, mintegy tízezer énekes volt városunk vendége. Barátságok szövődtek különböző népek fiai és a magyar gyerekek között hirdetve, hogy a zene nem ismer határokat.
A fesztivál rendezését nagy erőfeszítésekkel, de vállalta városunk, melyet országos, megyei és városi szervezetek, kft-k, kht-k, üzemek, rt-k, intézmények és magánszemélyek is támogattak, amit őszinte tisztelettel megköszönünk. Segítségük nélkül a tervezett háromnapos rendezvényünk nem valósulhatott volna meg.
Három napig kórusmuzsikával ünnepel a város. Köszöntjük azokat az énekeseket, akik Ausztriából, Csehországból, Észtországból, Norvégiából, Szlovákiából, valamint Budapestről, Győrből, Nyíregyházáról érkeznek és a komlói gyerekekkel együtt teszik széppé napjainkat maguk és mindannyiunk örömére.
Három napra a gyerekeké a város. Szálljon a dal, szövődjék a zene nyelvén is a népek barátsága, legyen a zene mindenkié!

Komló, 2003. június 20-22.

 

Páll Lajos
fesztiváligazgató
Páva Zoltán
polgármester

 

A fesztivál programja:

KODÁLY ZOLTÁN ÉS KOMLÓ
fotókiállítás a Színházban (48-as tér 1.)
MEGTEKINTHETŐ: pénteken 8 - 17 óráig, szombaton 8 - 19 óráig, vasárnap 8 - 15 óráig

A FESZTIVÁLOK TÖRTÉNETE, kiállítás a Helytörténeti Múzeumban (Városház tér 1.)
MEGTEKINTHETŐ: pénteken 8 - 13 óráig, szombaton, vasárnap 9 - 12 óráig.

 

JÚNIUS 20. Péntek

10 órakor                          A KODÁLY-MÓDSZER ALKALMAZÁSA MAGYARORSZÁGON ÉS KÜLFÖLDÖN
                                           címmel SZAKMAI TANÁCSKOZÁS a Közösségek Házában.
                                           Előadó: ERDEI PÉTER,
                                           A tanácskozást vezeti: TILLAI AURÉL.

16.30 órakor                   KODÁLY ZOLTÁN SZOBRÁNAK KOSZORÚZÁSA
                                          a róla elnevezett iskola udvarán.
                                          Köszöntőt mond: KERTÉSZ ATTILA.

                                          A kórusok felvonulása a Városház térre.

17.30 órakor                  A FESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSA
                                         a Városház téren.
                                         A vendégeket köszönti: PÁVA ZOLTÁN Komló város polgármestere.
                                         A fesztivált megnyitja: HILLER ISTVÁN kulturális miniszter.
                                         A kórusokat a nemzetek népdalaival köszönti a komlói
                                         Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatú Általános Iskola Kicsinyek Kórusa.
                                         Vezényel: TÓTH FERENC Liszt-díjas karnagy.

18 órakor                         FESZTIVÁL NYITÓHANGVERSENY a Sportcsarnokban.
                                          Fellépnek: KOMLÓI MUNKÁSKÓRUS
                                          vezényel: Kópicz József,

 

JÚNIUS 21. Szombat

10 órakor                      KÓRUSOK HANGVERSENYE a Színházban.
                                       Fellépnek:
                                       Poprádi Gyermekkórus, Szlovákia,
                                       Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkórusa, Győr,
                                       Salzburgi Gyermekkórus, Ausztria,
                                       Cantemus Gyermekkórus, Nyíregyháza.

17 órakor                     KÓRUSOK HANGVERSENYE a Színházban.
                                      Fellépnek:
                                      Ostravai Gyermekkórus, Csehország,
                                      Järvamaa Fiúkórus, Észtország,
                                      Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola,                                                                                                                   Gimnázium és Zeneiskola Gyermekkórusa, Budapest,
                                      Vinderen Gyermekkórus Oslo, Norvégia
                                      Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatú Általános Iskola Kórusa, Komló.

 

JÚNIUS 22. Vasárnap

9 - 12 óráig                     NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR, JÁTSZÓHÁZ a Színházban és a Közösségek Házában.           

10 órakor                         A kórusok szakmai értékelése az Erkel Ferenc Zeneiskolában.

16 órakor                        FESZTIVÁL GÁLAHANGVERSENY a Sportcsarnokban.
                                         Fellépnek a fesztiválon részt vevő kórusok.
                                         Zárszót mond: KOCSÁR MIKLÓS zeneszerző, Kossuth- és Erkel-díjas,
                                         Érdemes művész, a zsűri elnöke.
                                         A fesztivált bezárja: SZABADOS TAMÁS politikai államtitkár, Oktatási Minisztérium.
                                         Összkar: Kodály-Berzsenyi: A magyarokhoz
                                         Vezényel: SZABÓ DÉNES Kossuth- és Liszt-díjas karnagy.

 

A fesztivál fővédnökei:

HILLER ISTVÁN
kulturális miniszter

MAGYAR BÁLINT
oktatási miniszter

A fesztivál védnökei:

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELO-TESTÜLETE

PÁVA ZOLTÁN
országgyűlési  képviselő, polgármester

A fesztivál díszvendége:

KODÁLY ZOLTÁNNÉ

A szakmai értékelő bizottság tagjai:

KOCSÁR MIKLÓS
zeneszerző, a zsűri elnöke

ERDEI PÉTER
a Kecskeméti Kodály Intézet főigazgatója

TILLAI AURÉL
zeneszerző, karnagy, zenepedagógus

KERTÉSZ ATTILA
karnagy, zenepedagógus

TÓTH FERENC
karnagy, zenepedagógus

DR. SZABÓ SZABOLCS
karnagy, zenepedagógus

A fesztivál szervező bizottsága:

DR. KARÁDI KÁZMÉRNÉ
Komló Város Önkormányzata intézményfelügyeleti irodavezetője, a szervező bizottság elnöke

HORVÁTH LÁSZLÓNÉ
a szervező bizottság titkára

HARNÓCZY CSABÁNÉ
a Színház és Közösségek Háza igazgatója

A fesztivál művészeti bizottsága:

TÓTH FERENC
Liszt-díjas karnagy

DR. MAKRÁNÉ KÓNYA MELINDA
karnagy

HOFFMANN MÁTYÁSNÉ
a Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatú Általános Iskola igazgatója

A fesztivál igazgatója:

PÁLL LAJOS
a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Alapítvány elnöke

 

A fesztivál támogatói:

Főtámogatók:

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,
Oktatási Minisztérium,
Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium,
Nemzeti Kulturális Alapprogram Zenei Kollégiuma,
Komlói Fűtőerőmű Kft.,
Pécsi Vízmű Rt.,
BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.

 

Kiemelt támogatók:

PANNONPOWER Rt.,
Mecseki Bányavagyonhasznosító Rt.,
Rati Autófelszerelési Kft.,
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ

 

 

Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatú Általános Iskola Kórusa, Komló
Karnagy: dr. Makráné Kónya Melinda

Iskolánk tagozata 1958-ban Kodály Zoltán személyes közbenjárására alakult, a kórusmunkát évtizedeken át Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy irányította. Vezetése alatt számos ország fesztiválján, rádiójában és televíziójában szerepelt az énekkar.
Nemzetközi versenyeken elért helyezéseik:
                   1961. Debrecen      III.hely;
                   1970. Debrecen      II. hely;
                   1978. és 1980. Neerpelt (Belgium) I.díj, ”Cum laude”;
                   1989. Celje I. díj;
1991-ben dr. Makráné Kónya Melinda került a kórus élére, aki korábban éveken át a kiskórust irányította. A versenyek, díjak, és hangversenykörútak tovább gyarapodtak vezetése alatt:
                   1992. Székesfehérvár
                   1994. Halle (Németország), Erdély;
                   1996. Nyíregyháza;
                   1997. Cantonigros (Spanyolország) Fesztiváldíj, IV.hely;
                   1998. Neerpelt        I. díj ”Cum laude”, Wales;
                   2000. Neerpelt        I. díj, ”Cum laude”;
                   2001. Hamamatsu (Japán);
Az Éneklő Ifjúság versenyeken több alkalommal kaptak Év kórusa minősítést. Legszebb eredményüknek mégis azt tartják, hogy 1972. óta a komlói fesztiválok házigazdái lehetnek.

MŰSORUK:

Kocsár Miklós - Kányádi Sándor: Tavaszvárás
                                                        1. Kelj föl nap!
                                                        2. Elment a nyár
                                                        3. Hóvilág, hóvirág
                                                        4. Kelj föl nap!
Kodály Zoltán - Kistétényi Melinda: Esti szellő
                                                                  Badacsonnyal szemközt
Kodály Zoltán: Egyetem-begyetem

                            Fuor della bella caiba
                            Gólya-nóta
                            Lengyel László
Kocsár Miklós: Jubilate Deo

 

 

Cantemus Gyermekkórus, Nyíregyháza
Karnagy: Szabó Dénes, Kossuth-díjas

A Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában 1958. óta folyik az ének-zene tanítása Kodály Zoltán zenepedagógiai elképzelése szerint. A gyerekek 6 éves koruktól naponta találkoznak a zenével ének órán, énekkari és hangszeres foglalkozásokon.
Az iskola nagy létszámú növendékeiből több kórus is szerveződött. A legkisebbek a Nyitnikék kórus, őket követi a Napsugár kórus, a Cantemus fiú vegyeskar és a Cantemus Gyermekkórus. Az iskola volt növendékeiből alakult a ma már nemzetközi hírnévre szert tett Pro Musica leánykar és a Banchieri énekegyüttes. 1998. óta pedig folyamatosan működik a Cantemus Vegyeskar is. Közülük a legnagyobb létszámú (120 fő) és a legtöbb sikert elért együttes a Cantemus Gyermekkórus, amely vezetőjével Szabó Dénes Kossuth-díjas karnaggyal 1974 óta a világ zeneirodalmának legszebb műveit énekli hangversenyein.
Hangjukat hanglemezek, rádió- és televízió felvételek őrzik. Számos kortársmű bemutatója fűződik nevükhöz. Pályájukat különös események és eredmények kísérik. Hangversenyeztek a világ számos országában, Venezuelától  Ausztráliáig, Canadától  Japánig, az USA-tól  Koreáig, de természetesen Európa számos országában is. Versenyeredményeik, nemzetközi sikereik és díjaik felsorolhatatlanok!
Világhírű mesterek vezényelték őket, pl: Leonard Bernstein, Doráti Antal, Seiji Ozawa, Joó Árpád, Guiseppe Patane. A világ legjelentősebb kórusversenyein több mint 20 díjat szereztek, 1989-ben elnyerték a Magyar Művészetért Alapítvány Nagydíját, 1993-ban a Bartók Béla  Pásztory Ditta díjat.
A kórus vezetője Szabó Dénes, aki kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül 1985-ben Liszt Ferenc  díjat, 1993-ban Bartók Béla  Pásztory Ditta  díjat és 2000-ben Kossuth  díjat kapott.

MŰSORUK:

Kodály Zoltán:          150. Genfi Zsoltár
                        Lengyel László
                        Egyetem-begyetem
Bartók Béla: Ne hagyj itt!
                      Bolyongás
                      Leánynéző      
Bárdos Lajos: Szellő zúg
                        Cantemus!
                        Hej, igazítsad!
Kocsár Miklós: O magnum misterium
Petrovics Emil: Mennyi minden
Satho Shin: Soran Bushi
Benjamin Britten:
A Ceremony of Carols (részletek)

Zongorán kísér: Csizinszky Zsuzsanna

 

 

Kodály Zoltán Általános Iskola Kórusa, Győr
Karnagy:
Etseyatse Andrea

Az iskola 1983-ban alakult. Amint a felnövekvő osztályok lehetővé tették, megkezdődött a kórusmunka. Lelkes és elhivatott kórusvezetőként Csala Anna végezte ezt a feladatot, sőt jónéhány évig vezette a normál osztályokból verbuválódott kórust is. Odaadó munkája nyomán nagyszerű szereplések születtek, rádiófelvétel is készült Halmos László Szent Norbert miséjéből.
Jelenleg a kórus karnagya Etseyatse Andrea, aki 5 éve dolgozik az iskolában. Sajnos az ének-zenetagozat iránt csökkent az érdeklődés, így a 8 évfolyamon már csak egy teljes létszámú tagozatos osztály van, az ötödik évfolyamon, a többi osztályokban csak fél-fél osztályok tagozatosak. A csökkenő létszám és a vegyes képességek ellenére próbálják megteremteni a minőségi muzsikálás örömét.
A kórus rendszeresen szerepel városi rendezvényeken, közreműködik a Filharmónia hangversenyein is. Karácsonyi hangversenyeik minden évben kivételes alkalmak gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Az Éneklő Ifjúság hangversenyen 1999/2000-ben Arany fokozatot értek el Diplomával, tavaly pedig az Év kórusa címet szerezték meg.
Kórusversenyen még nem vettek részt, kivételes élmény és előny lesz a gyerekek számára a többi kórus meghallgatása.

MŰSORUK:

Népdalcsokor kánonnal
Kodály Zoltán:
Katalinka
Bartók Béla:
Bolyongás
Halmos László:
Missa in Honorem S. Norberti
                                               Kyrie
                                               Glória
                                               Sanctus-Benedictus
                                               Agnus Dei
Decsényi János:
Két kis kórusmű

Zongorán kísér: Gödölle Péterné Michl Gyöngyvér

 

 

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola Gyermekkórusa, Budapest
Karnagyok:
Ori Csillaés Uhereczky Eszter

A gyermekkórus a tavalyi tanévben végrehajtott kórusszerkezet-átalakítás után jött létre. A két karnagynő a 2001/2002-es tanévtől vezetik az iskola kórusait. A korábbi években az intézmény általános iskolájában két gyermekkar működött, melyek rendszeres résztvevői voltak országos és nemzetközi zenei rendezvényeknek.
Az új koncepció alapján működő gyermekkar a tavalyi évben a Budapesti Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyén Arany Diplomával minősítést kapott, valamint a gálahangversenyen elnyerte a KÓTA Dicsérő Oklevelét.
Meghívást kaptak Angliába, a Lankheshire megyében megrendezett zenei fesztiválra, ahol nagysikerű hangversenyeket adtak.
2002-ben a Balatonfüreden rendezett Pünkösdi Ének Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Nagydíját nyerték el.
2003. áprilisában a IX. Nemzetközi Budapesti Kórusversenyen I. fokozatú Arany Diplomát kaptak.

MŰSORUK:

Kodály Zoltán: Harmatozzatok!
                          150. Genfi zsoltár
Bartók Béla:
Levél az otthoniakhoz
Angelus ad virginem - XIV. századi angol carol 
J. Rutter feldolgozása
W. Byrd: Memento salutis auctor
Kocsár Miklós:
Assumpta est Maria
Petrovics Emil:
Hervadáskor
G. Faure: Tangum ergo

 

 

Järvamaa Fiúkórus, Észtország
Karnagyok:
Varje Vyrst és Indrek Vijard

A kórust 1977-ben Joar Rormark alapította, és feleségével, Else Marittal 20 éven át irányították az együttes munkáját. A kórus tagjai 8 és 14 év közötti gyermekek, fiúkat és lányokat egyaránt szívesen látnak a kórusban, de a kezdetektől csak leány tagok jelentkeztek énekelni. Ha a gyerekek elérik a 14 éves kort, az Oslói Új Ifjúsági Kórusban folytatják a munkát, a két kórus között igen jó az együttműködés. A gyermekkórusnak 36 tagja van, az ifjúsági kórusnak 17, a komlói fesztiválon egyesített kórusként vesznek részt 41 énekessel.
A kórusok minden évben két közös koncertet adnak, egyet júniusban, egyet karácsonykor. A gyermekkórus fellépett már közösen az Oslói Filharmonikusokkal, a Nemzeti Operával és dolgozott együtt a norvég országos televízióval is. Szerepeltek az oslói Parlamentben, a Királyi Palotában, az oslói Városházán is.
A gyemekkórus zenei felkészítői Tora Augestad és Eli Engstad zongorakísérő, az ifjúsági kórusé Anine Kruse.

MŰSORUK:

Orlando di Lasso: O occhi manza mia
Tönis Magi: Palve (Imádság)
Kodály Zoltán: Esti dal
Rein Rannap: Rahu (Béke)
Veljo Tormis: Parismaalase lauluke
(Aboriginal dal)

 

 

Vinderen Gyermekkórus, Oslo, Norvégia
Karnagyok:
Tora Augestad ésAnine Kruse

A kórus megalapításának ötlete 1997-ben merült fel, az észt Virumaa fiúkórus példáját követve. Az énekeseket a két karnagy toborozta Jarvamaa megye valamennyi iskolájában. Az énekesek összesen 15 iskolából jönnek a kórusba, a megye különböző városaiból, így a folyamatos munka a közlekedés miatt is elég nehéz. Rendszerint a megyeszékhely, Paide városában próbálnak, de szerepléseikkel rendszeresen felkeresik azokat a városokat is, ahonnan a fiúk érkeznek. Kétnapos, kihelyezett, nyilvános próbákat is tartanak, ezek mind a gyerekeknek, mind a karnagyoknak kellemes tapasztalatokat jelentenek.
Kezdetben a kórus kétszólamú volt, kategóriájukban már az első fesztiválon első díjat érdemeltek ki. (Tallinn, 1998.) A versenyen elért jó eredmény arra ösztönözte a karnagyokat, hogy a következő iskolai évben felállítsanak egy klasszikus fiúkórust, bevonva a mutált hangú fiatalembereket is. Ekkor már 65 tagú kórusuk volt. Rendszeres koncertezéseik mellett hagyomány, hogy évad végén egy tavaszi koncertet adnak a szülőknek, támogatóknak. Repertoárjukban egyházi és világi zene egyaránt szerepel. Minden évben részt vesznek az ifjúsági kórusok dalfesztiválján és az észtországi fiúkórusok szövetsége által rendezett fesztiválokon, közös kórus-táborozásokon is, ahol a többi fiúkórussal együtt énekelnek, sportolnak, pihennek. 2001-ben finnországi hangversenykörúton jártak. Templomi hangversenyeket rendeznek, állandó résztvevői Paide és a megye jelentős rendezvényeinek, országos zenei fesztiváloknak. Ötéves működésük során Észtország egyik koncertkórusává fejlődtek.

MŰSORUK:

S. Gundersen - Trygve Hoff: Har en drom (Van egy álmom)
Sigvald Tveit:
Oh freedom (Oh, szabadság) néger spirituálé
J. Rutter - C. Alexander:  All things bright and beautiful (Minden ragyogó és szép)
C-B. Agnestig:
Vem kan segla (Ki tud hajózni szél nélkül) svéd népdal
C-B. Agnestig:
Byssan lull (Bölcsődal)népdalfeldolgozás
E. Grieg:
Kom bukken til gutten (Pásztordal) J. Rormark átirata
J. Rormark - E. Grieg: Fola fola blakken J. Rormark átirata
Henning Sommerro: Stormektigste Herre (Mindenható Isten)
Bjorn Kruse: Juoigam
Kodály Zoltán:
Túrót eszik a cigány
Eric Clapton: Tears in heaven (Könnyek a menyben) A. Cederberg átirata
John Rutter: The Lord bless you and keep you (Az Úr áldjon és tartson meg Téged)

Zongorán kísér: Eli Engstad Risa

 

 

Salzburgi Gyermekkórus, Ausztria
Karnagy:Helmut Zeilner

A kórust 1966-ban alapította Prof. Hans Laimer, a salzburgi zeneiskola keretein belül. A kórus a város zenei életében jelentős szerepet vállal, nagyszabású zenei vállalkozások részesei: 2001-ben Mahler 3. szimfóniájában, 2002-ben Orff Carmina Buranajában, a Bach társaság rendezvényein, a Nemzeti Színház Tosca-előadásában, a 2001-es adventi koncerten, a Húsvéti- és Nyári játékokon léptek fel, ahol Claudio Abbado, James Levine, Kurt Masur és Solti György vezényelte őket.
Külföldi útjaik eddig Németországba, Magyarországra, Olaszországba, Franciaországba, Jugoszláviába, Lichtensteinbe és Svájcba vezettek, de jártak Londonban és Japánban is. Számos TV-produkcióban szerepeltek, a ZDF, az ARD és a brit CMTV is készített velük felvételt.
Helmut Zeilner a Mozarteum Egyetemen tanult éneket, zongorát és zenepedagógiát, a salzburgi zeneiskolában éneket és karvezetést tanít, a salzburgi mellett az Oberalmer gyermekkórust is vezeti.

MŰSORUK:

R. Schumann: Cigányélet
                           A tenger
Osztrák népdalok: Spring der Hirsch (Szökell a szarvas)
                                  Is schon still (Már csend van)
                                  Nocoi
J. Strauss: Triccs-traccs polka
Orlando di Lasso: Adoramus te Christe
Kodály Zoltán: Ave Maria
H. Kach: Ossiacher Kindermesse:   Kyrie

                                                                   Glória
                                                                   Agnus Dei
Zulu: Yakanaka

 

 

Ostravai Gyermekkórus, Csehország
Karnagy: Milan Chromik

Az ostravai gyermekkórus 1974-ben alakult a csehszlovák rádió gyermekkórusaként. Jaromir Richter irányításával, majd jelenlegi karnagyukkal a cseh zenekultúra reprezentatív együttesévé vált hazájában és külföldön egyaránt. A kórus összesen 160 tagú, akik a nagykórusban, a kamarakórusban és három más formációban is szerepelnek. A kórus művészi színvonalát jól példázza a zongoraművész Miluse Tomaskova és az éneket tanító Jozef Fryscak, mindketten az osztravai egyetemen tanítanak, valamint Milada Hnitkova, Marketa Korpasova és Pavel Rybka.
A kórus reperetoárjában a klasszikus mesterek és a kortárs zeneszerzők művei mellett népdalfeldolgozások is szerepelnek. Megalakulása óta a kórus számtalan külföldi meghívásnak tett eleget, hazájukban és külföldön jónéhány díjat nyertek:
                1. helyezést Loebenben (Ausztria, 1993.)
                1. helyezést Kalundborgban (Dánia, 1995.)
                1. helyezést Neerpeltben (Belgium, 1996.)
                1. helyezést Richnov nad Kneznouban (Csehország, 1996.)
                2. helyezést Cantonigrósban (Spanyolország, 1997.)
                2. helyezést Kalundborgban (Dánia, 1998.)
                3. helyezést Limburgban (Németország, 1999.)
1996-ban készítették el első CD-jüket, a cseh rádióval 1990-95 között készült felvételeikből, majd 1999-ben második CD-jüket klasszikus és kortárs zeneművekből.

MŰSORUK:

Francesco Zagatti: Gloria Patri
Kurt Bikkenbergs:
Alleluja, Jubilate Deo
Kodály Zoltán:
Gólya-nóta
                            Esti dal
Budai Erika:
Pater Noster
Henrik C. Jorgensen:
Gloria Halleluja
Nick Page:
Niska Banja
Igor Bázlik:
Ohen v srdci (Tűz a szívben)

Zongorán kísér: Perla Danková

 

        

Poprádi Gyermekkórus, Szlovákia
Karnagy: Dr. Jozef Búda

A Poprádi gyermekkórus 1976 óta egyike a legjobb és legismertebb Szlovákiai kórusoknak. Nemzeti és nemzetközi fesztiválokon számtalan díjat nyertek. A kórus a következő országokban mutatkozott be: Csehország, Németország, Lengyelország, Olaszország, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Franciaország. 1994. december 17-én a Vatikánban rendezett karácsonyi hangversenyen II. János-Pál pápa előtt is énekelt.
Az utóbbi években a kórus nagy sikerrel szerepelt olyan rangos nemzetközi kórusversenyeken, mint a Halléi (Németország 1996), a komlói fesztivál (1997), a Pozsonyi (Szlovákia 1992, 1993 és 1998), valamint az Europa Cantatversenye a németországi Wolfenbüttelben (1999).
1999. decemberében a kórus több közös koncertet adott a bécsi zenei gimnázium zenekarával Ausztriában és Szlovákiában. 2000. augusztusában nemzetközi fesztiválon vettek részt a németországi Usedomban, szeptemberben pedig a Braunschweigi Ifjúsági Szimfonikusokkal együtt léptek fel a Hannoverben rendezett Expo 2000 rendezvényén. Rendszeresen koncerteznek együtt a Zsolnai Szimfonikus Kamarazenekarral, akikkel közös CD-t is készítettek. Ismert zeneszerzők, mint Milan Novák és Juraj Hatrík, kifejezetten az ő számukra komponálnak kórusműveket.

MŰSORUK:

Henry Purcell: Sound the trompet
Kocsár Miklós: Cosi cat nap
Kodály Zoltán: Túrót eszik a cigány
Pekka Kostiainen: Jaakobin pojat
Bohuslav Martinu: Hlásáni pasacek
Maurice Goldman: Hava nageela (Nosza, gyere körtáncba) -
izraeli népdalfeldolgozás